Gemma Whelan x Teatum Jones2019.04.13. 18:17, Fanni
Gemma Whelan is a jelenlévők között volt a 'Game of Thrones' 8. évadjának az európai premierjén, amit Belfastban rendeztek meg tegnap este, vagyis április 12-én a Waterfront Hallban.
A sorozat 37 éves színésznője egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns és nőies összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben nagyon csinosan festett. Gemma egy világoskék alapszínű, selyemből és szaténból elkészített, kétrészes Teatum Jones tervezést viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy magasított derekú és rövid ujjú blúzból, illetve egy aszimmetrikus szabású maxiszoknyából állt össze, amit narancssárga, fekete és bordó virágmintázattal díszítettek fel. A színésznő nem sokat láttatja magát a vörös szőnyegen, de a sorozat premierjein mindig ott van, aminek örülök, akárcsak ez alkalommal is, főleg az miatt, hogy a Los Angelesben megrendezett vetítést ki kellett hagynia, de szerencsére most itt megjelent. Bár nem erőltette meg túlságosan önmagát, de azért mégis egy nőies és kifinomult ruhában láthattuk, ami az eseményen is megállta a helyét, illetve előnyös is volt számára. Ezzel a szabással nagyon nem is lehetett mellélőni, mert szerencsére megfelelően ki lett emelve benne Gemma vékony dereka, valamint a csípője is, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy nem mutatta meg a lábait, vagy a vállait, de még csak a dekoltázsára sem került figyelem, viszont ezt nem tartom különösebb hibának. A legjobban a világoskék alapszín tetszett, ami csodásan állt a színésznő enyhén barnított bőrszíne, valamint a barna haja mellett, ezekkel nagyszerűen kiegészítették egymást, illetve a tavaszi évszakhoz is illett, amiért nem lehet panaszkodni, viszont az egészben a legizgalmasabb a szoknyarész virágos díszítése volt, amivel még mutatósabbá és színesebbé varázsolták a megjelenését. Kiegészítőként egy pár bordó Christian Louboutin magassarkút és szintén bordó Christian Louboutin clutch-ot, illetve Aurum ékszereket választott.
Gemma rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje nagyon visszafogott és egyszerű lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira barackszínű matt rúzs került.
Gemma Whelan x Temperley London2017.07.13. 17:49, Fanni
Gemma Whelan tegnap este, vagyis július 12-én megjelent a 'Game of Thrones' 7. évadjának a los angelesi premierjén, aminek a Walt Disney Concert Hall adott otthont.
A sorozat 36 éves színésznője egy nagyon elegáns és visszafogott, valamint könnyed ruhában lépett a kék szőnyegre, ahol mesésen festett. Gemma egy pasztell barackszínű, magasított nyakrésszel és fodrokkal kiegészített, valamint kontrasztot alkotó, apró fekete madarakkal díszített Temperley London midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Mivel a sorozatban egyáltalán nem láthatjuk a színésznőt nőies és lágy ruhákban, így mindig örülök, amikor a nagyobb megjelenéseire előveszi a nagyon nőies stílusát, ami vintage hangulattal van a legtöbb esetben megfűszerezve, akárcsak most, amit én egyszerűen imádtam. A színválasztás igazán visszafogott és letisztult, de annak örültem, hogy az alapszín nem hófehér, hanem egy barackosabb, sokkal érdekesebb árnyalat volt, ami egyébként az évszakhoz és a bőrszínéhez is tökéletesen passzolt, de az izgalmas részletekért az apró fekete minták feletek, amelyek tökéletesen kiegészítették az egészet és jól is feldobták a megjelenését, aminek köszönhetően nem mondhatjuk azt rá, hogy unalmas, vagy túl egyszerű lenne a választása. A szabás is rendben volt, mivel Gemma vékony derekát szépen kihangsúlyozta a terezés, akárcsak a formás csípőjét, de a kerekedő pocakjára is nagy figyelmet szentelték, ami szintén tetszett. A megjelenését egy pár fekete-arany Christian Louboutin magassarkúval, fekete clutch-csal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Gemma haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje visszafogott és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát visszafogottan bronzosították, de pirosítót és highlighter-t is használtak, míg az ajkaira terrakottaszínű rúzst vittek fel.
|